Rejtő Jenő A nápolyi király című bohózatát (12 személyre) a Komédia Kabaréban mutatták be 1933. szeptember 29-én, míg nyomtatásban csak 1935. március 16-án jelent meg a Délibáb című színházi hetilap oldalain. Az író a klasszikus, szerepcserés panelt használta fel bohózata megírásánál. Tudvalevő, hogy Rejtő az írásaiból egyes elemeket többször is felhasznált. Kabarétréfáinak, bohózatainak poénjait gyakran beépítette kisregényeibe, a kisregényeket pedig egy-egy nagyregény alapjának tekintette. De azt azért még ő sem gondolta volna, hogy A nápolyi király alapmotívumait két év múlva a Sportszerelem című magyar filmben használja fel. És mellette további lappangó művek sorjáznak e kiváló kötetben, melynek utószavából az is kiderül, mely ismeretlen Rejtő-műveknek milyen legendái alakultak ki.
A nápolyi király : elveszettnek hitt művek / Rejtő Jenő. - Budapest : Athenaeum : Szépmíves, 2020.
Szépirodalom
Az egész egy egyszerű bevásárlásnak indult, ami végül rémálommá vált. Christopher Hale éppen a szokásos péntek délutáni vásárlására indul az egyik helyi üzletbe, amikor a visszaúton egy titokzatos idegen váratlanul beszáll az autójába és fogságba ejti őt. Christopher mielőbb szeretne megszabadulni a nem kívánt utastársától, azonban saját nehéz természete, és túlzott büszkesége nagyobb akadályt jelent számára, mint a fogvatartója. Ráadásul az idegenről kiderül, hogy messze nem olyan őrült, és a szabadulásért cserébe végül olyan árat kell majd fizetnie, amire egyáltalán nincs felkészülve.
A potyautas / Adam Kolev. - Gyömrő, Book Dreams Kiadó, 2020.
Szépirodalom
Apja halála óta a tizenegy éves kislány, Ellen nem szólal meg, és ha otthon van, jóformán ki sem teszi a lábát a szobájából. Ahogy a bátyja sem, aki még a szobája ajtaját is beszögezi, hogy távol tartson mindenkit. Csak anyjuk hisz benne, hogy ők hárman egyszer újra közel kerülhetnek egymáshoz. A fény családja vagyunk, ismételgeti konok meggyőződéssel. Ám a család otthonában egyelőre a sötétség az úr; beszivárog a lakás zugaiba, a lelkek legmélyére. A hármukat elválasztó csend áttörhetetlen fallá szilárdul. Ellen tudja, hogy mindennek ő az oka, hiszen apja halála az ő lelkén szárad. Ő imádkozott a haláláért. És Isten meghallgatta a fohászát. Ellen meggyőződése szerint ő és Isten tehetnek róla, hogy kisgyerek korának boldogsága örökre elveszett. Pedig Ellen kétségbeesetten vágyik rá, hogy újra szerethessen, és újra szeressék. Vajon a család, az anya és két gyermeke képes lesz-e rá, hogy ismét megtalálják az egymáshoz vezető utat, és új életet kezdjenek a múlt romjain?
Isten hozott Amerikában / Linda Boström Knausgard. - Budapest : Jaffa, 2020.
Szépirodalom
Egy lány, aki segít tinderezni nyugdíjközeli anyukájának, és közben romantikus érzései támadnak az egyik udvarló iránt. Egy professzor, aki kötelező lábamputálással harcolna a klímakatasztrófa ellen. Egy díva, aki arcmozgató applikációval ellensúlyozná a túlzásba vitt botox-kezelések hatását. Egy robotpap, aki túl sokat tud. A Margó-díjas szerző második kötetének novellái azt a kérdést járják körül, hogyan szabja át énhatárainkat a technika.
Kapcsolati hiba / Mécs Anna. - Budapest : Scolar, 2020.
Szépirodalom
Pilinszky János 1977-ben megjelent Beszélgetések Sheryl Suttonnal című esszéregénye egy fiktív párbeszéd, alapja azonban egy valóságos találkozás. A költő Párizsban látta Robert Wilson társulatának A süket pillantása című emblematikus színházi előadását, amelynek főszerepét az amerikai fekete színésznő, Sheryl Sutton játszotta. Pilinszky később személyesen is megismerkedett és barátságot kötött a színésznővel, akivel többször találkozott Párizsban. Beszélgetéseik szolgáltak kiindulópontul - költészet és valóság éteri határán, lévén Pilinszky nem tudott angolul, az amerikai színésznő pedig keveset értett franciául - a könyv anyagához. A Beszélgetések a Pilinszky-életmű egyik legkülönlegesebb, kultikus darabja. Az új kiadásban szövegváltozatok, naplójegyzetek, levelek egészítik ki az esszéregényt, valamint a legendás borítókép mellett eddig nem publikált fényképek és fakszimilék teszik még közvetlenebbé ezt a rendkívüli találkozást.
Beszélgetések Sheryl Suttonnal : egy párbeszéd regénye / Pilinszky János. - Budapest : Magvető, 2020.
Szépirodalom
A boldogság hajszolása közben gyakran megfeledkezünk az élettel járó természetes hullámvölgyekről, az elkerülhetetlen tragédiákról, sorscsapásokról éppúgy, mint életciklusaink - például a felnövés, családalapítás vagy épp az öregedés - kihívásairól. Dr. Belső Nóra pszichiáter vallja, ha ismerjük azokat a jellegzetes életszakaszokat, amelyeken áthaladva biológiai, lelki, érzelmi és személyiségbeli fejlődés következik be, könnyebben birkózunk meg a változásokkal, félelmeinkkel, dolgozzuk fel új tapasztalatainkat. Ha tisztában vagyunk az egyes életszakaszok várható buktatóival és hangulati kilengéseivel, a kedélyállapotunk, a szorongás és a depresszió természetével, akkor tudatosabban fogunk megküzdeni velük, és felismerjük, mikor van szükségünk külső segítségre. A kötet végigvezet a női és férfiéletúton, kapaszkodókat nyújtva az olvasónak élethelyzete megoldásához, legyen az kapunyitási vagy kapuzárási pánik, szülés utáni depresszió vagy nyugdíjazás.
Életciklusok és hangulatzavarok : hogyan küzdjünk meg életünk hullámvölgyeivel? / Belső Nóra. - Budapest : HVG Kv., 2020.
Ismeretterjesztő könyv
Messze túl a láthatáron - Szilágyi István régen várt regénye! A volumenében és szerkezetében Hollóidőt idéző kétrészes regény méltó folytatása a korábbi nagy műveknek. A Tompay Wajtha Mátyás visszaemlékezéseire építő első rész a kuruc "zajdulás" végnapjait beszéli el. A rejtélyektől és személyes tragédiáktól sem mentes szakaszt Tompay harminc évvel későbbi alakja köti át, amint - immár főbíróként - babonás, hiedelmes, boszorkányos perekben hozott ítéleteire tekint vissza.
A kort bámulatos érzékkel megidéző Szilágyi képes egyetemes szinten megfogalmazni az önmagával számot vető ember tragikumát.
Messze túl a láthatáron / Szilágyi István. - Budapest MMA, 2020.
Szépirodalom