Erzsébet királyné és a magyarok

Még senki nem írta meg ennyire regényesen, de egyben korabeli tudósítások, visszaemlékezések, naplóbejegyzések és magánlevelek alapján – azaz a lehető leghitelesebb források segítségével – Erzsébet történetét arra koncentrálva, ami az ő életében az egyik legfontosabb dolog volt: hogy Magyarország királynéja! Azzal a szeretettel, amit magyarként érezhetünk iránta, aki, mondhatjuk, szívében is magyar volt. Erzsébet kétszer tért magához eszméletvesztést követően, és mindkétszer magyarul szólalt meg először. Szerette férjét, Ferenc Józsefet, de szerette Andrássy Gyula grófot is – igazi, mély barátsággal, amelyet, ahogy egyszer fogalmazott, “nem mérgezett meg a szerelem”. Szerette magyar udvarhölgyeit, szeretett hazánkban tartózkodni (jobban, mint Bécsben), és mindent megtett azért, hogy Ausztria kiegyezzen Magyarországgal.

Erzsébet királyné és a magyarok : barátság vagy szerelem? / Káli-Rozmis Barbara. – Budapest : Helikon, 2021.

Ismeretterjesztő könyv

Teljes meditáció

A Teljes meditációval Deepak Chopra a kezedbe adja a legjobb életmód kulcsát. Egy hiteles, gyakorlatias meditációs könyv ez, amely segít a modern élet és a körülöttünk lévő káosz okozta szorongás enyhítésében, egy stresszmentes élet új dimenzióinak megtapasztalásában. Deepak Chopra már 30 éve a nyugati meditációs forradalom éléről gazdagítja tudásával mindannyiunk életét. A Teljes meditáció részletekbe menően bemutatja, és radikálisan újraértelmezi azokat a fizikai, mentális, érzelmi, kapcsolati és spirituális előnyöket, melyeket a meditáció nyújthat. Deepak végigvezeti olvasóit azon az úton, ahol a tudatosság egy új szintjére ébredhetnek, hogy új és tiszta víziót alkossanak maguknak, megszabadítsák elméjüket és testüket a szenvedéstől, és visszanyerjék valódi önmagukat. Az olvasók olyan átalakulási folyamaton mennek át, ami felébreszti testüket, elméjüket és lelküket, és lehetővé teszi, hogy a nap 24 órájában a nyitott, szabad, kreatív és boldog tudatosság állapotában éljenek. Ezzel a könyvével Chopra a magasabb szintű tudatosság és a teljesebb létezés felé vezető, életet megváltoztató törekvéssé emeli a meditációt.

Teljes meditáció : szeretetteljes, tudatos élet / Deepak Chopra. – Budapest : Édesvíz, 2021.

Ismeretterjesztő könyv

Mi, magyarok a színpadon

Latinovits, Ruttkai, Törőcsik, Sinkovits, Garas, Psota… sokáig sorolhatnánk a huszadik századi magyar színjátszás felejthetetlen alakjait. Könnyedén fel tudjuk idézni csodálatos alakításaikat, még mindig fülünkbe cseng a hangjuk. De kik voltak ők valójában a színfalakon kívül? Mit éltek meg ezek a tehetséggel és érzékenységgel megáldott emberek mielőtt felgördült volna a függöny? Mennyit tettek hozzá a személyes kudarcok, örömök, bánatok a művészi teljesítményükhöz?
Sal Endre, a népszerű Mi, magyarok könyvek szerzője ezúttal a színművész mögött rejlő emberre irányítja olvasói figyelmét. Az esendő, olykor hibázó, küzdő, szeretetre, elismerésre éhes hétköznapi emberre, aki a tapasztalataiból és az őt ért hatásokból olyan kimagasló művészi teljesítményt tudott felépíteni, ami generációk számára nyújtott és nyújt a mai napig maradandó élményt.

Mi, magyarok a színpadon : 51 fantasztikus színészlegenda élete / Sal Endre. – Budapest : Libri, 2021.

Ismeretterjesztő könyv

Halálról és életről

Miután kiderül, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, Marilyn és férje, Irvin D. Yalom, a neves pszichoterapeuta elhatározzák, hogy közösen írt naplóban vallanak a közelgő véggel vívott küzdelmükről. Szívbe markoló írásuk az elválás és veszteség fájdalmáról, az élettől való búcsúzás méltóságáról szól, és arról, hogyan lehet úgy élni és szeretni, hogy visszatekintve semmit ne kelljen megbánni.

Halálról és életről / Irvin D. Yalom, Marilyn Yalom. – Budapest : Park, 2021.

Ismeretterjesztő könyv

Római kalandok

1974: Elena Damiani gazdag családba született, lélegzetelállító szépség, ezért minden ajtó megnyílik előtte, a férfiak a lába előtt hevernek. Huszonhat évesen már a harmadik férjét nyűvi, amikor emberére akad. Ezt a férfit soha nem kaphatja meg – amin se pénz, se szépség nem változtathat. 2017: Francesca Hackett londoni élete elől Rómába szökött, éli a dolce vitát, turistacsoportokat vezet az Örök Városban. Egy szemetesben lopott dizájner retikült talál, és visszajuttatja jogos tulajdonosának, aki a piazza túloldalán lakik – a híres társasági hölgynek, Elena dei Damiani Pignatelli della Mirandolának. A pénztárcának ugyan nyoma veszett, Elena mégis kitörő örömmel fogadja a megkerült retikült, mert ott van benne a levél, amelyet a férje tizenkét évvel azelőtt, a halálos ágyán írt, és amelyet Elena azóta se bontott fel.

Római kalandok / Karen Swan. – Budapest : 21. Század K., 2021.

Szépirodalom

Az űzött család

1937, Németország – gyanakvás és félelem járja át az utcákat. Emberek tűnnek el nyomtalanul, a zsidók elleni támadások mindennaposak.
Ruth Friedman férjét letartóztatja az SS, így Ruthnak kell megvédenie gyermekeit és saját magát a nácikkal szemben. De hová mehetne? Létezik számukra biztonságos hely? A legnehezebb feladat legyőzni a mindent elborító közönyt és embertelenséget, miközben Ruth versenyt fut az idővel családja életéért.
DINEY COSTELOE regénye fogcsikorgató dráma egy anya küzdelméről, aki mindent megtesz azért, hogy biztonságba menekítse gyermekeit a “végső megoldás” elől.

Az űzött család : maradni halál, elmenni nincs hová / Diney Costeloe. – Pécs : Alexandra, 2021.

Szépirodalom

A kolibri

Sandro Veronesi új regényének főszereplője Marco Carrera, a kolibri. Az élete teli van kétségekkel, végzetes véletlenekkel, kegyetlen veszteségekkel és örök szerelmekkel. De ő sosem zuhan a mélybe: szüntelen, állhatatos szárnycsapásokkal próbál helyben maradni, és amikor ez nem lehetséges, megállítani a zuhanást – mert túlélni nem azt jelenti, hogy kevésbé élni. Körülötte Veronesi felejthetetlen karaktereket épít, amelyek tökéletes regénystruktúrát alkotnak. Egy egész kis világ az idő tengerében, a hetvenes évek elejétől a komor közeljövőig, amikor feltűnik Marco Carrera kitartásának gyümölcse: egy kislány, akit, Miraijinnek hívnak, és ő lesz az Új Ember. Nagyhatású regény az élet megrázó erejéről, elvarázsol és megindít.A kötet a legrangosabb olasz irodalmi díj, a Premio Strega győztese, illetve megkapta a legjobb külföldi könyvnek járó France Inter/Le Point díjat Franciaországban.„Te egy kolibri vagy, mert ahogyan a kolibri, minden energiádat arra fordítod, hogy egy helyben maradj.”

A kolibri / Sandro Veronesi. – Budapest : Partvonal, 2021.

Szépirodalom

A polip kilencedik karja

Dirk Rossmann német milliárdos üzletember, a Rossmann, Európa egyik legnagyobb drogéria-áruházláncának alapító-tulajdonosa.Első regénye nemcsak egy letehetetlenül izgalmas thriller, de egyben elgondolkodtató olvasmány is, mely napjaink legégetőbb problémáit boncolgatja.A klímaváltozás soha nem látott mértékű katasztrófával fenyegeti a világot. Megváltoztatja a Földet, és megváltoztatja mindannyiunk életét. A tragédia elháríthatatlannak tűnik – amíg a három nagyhatalom, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína egy radikális lépéssel szövetségre nem lép. A Klíma-Szövetség szigorú szabályai azonban drasztikus beavatkozást jelentenek az emberi élet minden területén – akik pedig nem hajlandók alávetni magukat az új valóságnak, a legkeményebb megtorlással számolhatnak. A Föld jövője pedig hirtelen egy félénk szakács és egy jelentéktelen kis titkosügynök kezébe kerül…

A polip kilencedik karja : klímakatasztrófa, vagy világkormány : ökothriller / Dirk Rossmann. – Budapest : Művelt Nép Kvk.,2021.

Szépirodalom

Faltól falig

Auguszta művészettörténetet tanul és egy multinál dolgozik, de többre hivatott. Fenntartható cipőket tervez, startupjával régi és új falakat átütve érkezik az üzleti életbe: fiatal felnőtt, nő, vállalkozó, influenszer. Megtalálja-e itthon a számításait? Egy határok nélküli generáció nem habozik, ha az érvényesülés puha korlátjaiba ütközik, világgá megy. Augusztát családi elvárások, józanító szerelmek és barátságok kötik Budapesthez, de otthonra talál Berlinben, Milánóban és Londonban is. Zenei és művészi inspirációi révén elevenedik meg a COVID-járvány előtt burjánzó, városi éjszaka, a romkocsmák, galériák, foglalt házak, klubok és színházak forgataga. Kalandra éhes turistákat és túlfogyasztó városlakókat vonz Budapest. De mi az, ami a fiatalok kezében maradt, hogy egészséges, fenntartható és méltányos világot teremtsenek? Divat és technológia, művészet- és társadalomkritika közös kérdései pulzálnak a falak között.

Faltól falig : regény / Faludi Julianna. – Budapest : Kalligram, 2021.

Szépirodalom

A méregkeverő patikárius

Egy rég elfeledett történet. Egy titkos női szövetség. Egy élet a mérgek és a bosszú árnyékában. Ez A méregkeverő patikárius. A 18. századi London szűk sikátorainak mélyén egy titkos kis patika körül különös vevőkör alakul. Városszerte azt rebesgetik, hogy a titokzatos Nella gyógykészítménynek álcázott mérgeket árul olyan kétségbeesett nőknek, akik mindenáron meg akarnak szabadulni az életüket megkeserítő férfiaktól. A patikáriust azonban veszélybe sodorja legújabb vevője, egy tizenkét éves, koravén kislány, akinek végzetes hibája olyan események láncolatát indítja el, amelyek a következő évszázadokra is kihatnak. Eközben napjaink Londonjában egy önjelölt történészkutató, Caroline Parcewell a tizedik házassági évfordulóját tölti magányosan, saját démonai elől menekülve, amikor rábukkan egy apró fiolára, amely megoldhatja a kétszáz évvel ezelőtti gyilkosságok tisztázatlan ügyét. Caroline élete Nella sorsához hasonló, meglepő fordulatot vesz – és nem mindenki marad életben.
A váratlan fordulatokkal és felejthetetlen karakterekkel teli történet a szerző első, mágikus realista regénye sötét titkokról, bosszúról, és arról, hogyan segíthetik egymást a nők akár több évszázad távlatából is.

A méregkeverő patikárius / Sarah Penner. – Budapest : Central Kv., 2021.

Szépirodalom