Életem a konyhában

Raj Ráchel jó szívvel és finom ételekkel invitálja családtagjait és kedves barátait a pénteki asztalhoz. Ebből a meghitt eseményből bontakozik ki a zsidó hagyományőrző, de egyben újító receptgyűjtemény, amelyben Ráchel bepillantást enged a világába, családi hétköznapjaiba és az ünnepekbe. Megismerjük, ahogy édesanyjától elleste a szakácsművészet alapjait, és hogy a főzés örömét bár modern formában, de ugyanolyan gondossággal és játékossággal adja tovább. A recepteket kísérő gondolatokból szépen körvonalazódik a családtagokhoz, a barátokhoz és barátnőkhöz fűződő kapcsolata, amit leginkább a meghittség és a vidámság jellemez. Raj Ráchel a szemet gyönyörködtető fotókkal illusztrált, 71 receptet magába foglaló szakácskönyvét a legjobb tudásával, tapasztalatával és főként szeretetével állította össze a nagyközönség számára.

Életem a konyhában / Raj Ráchel. – Budapest : Boook K., 2020.

Ismeretterjesztő könyv

Bőrünk egészsége

A bőr az emberi test legkülső “héja”, amely két négyzetméteres felszínével a legnagyobb szervünk. Manapság valósággal elárasztanak bennünket a kozmetikai termékek, amelyekkel kényeztethetjük magunkat, ám használatukkal nem biztos, hogy elérhető a kívánt hatás. Itt az ideje, hogy újra felfedezzük a bőrt, és megismerjük a leggyakoribb bőrbetegségeket. A svéd szerzőnő kézikönyvéből megtudhatjuk, milyen bőrtípusok vannak, mit tehetünk a legújabb kutatások fényében annak érdekében, hogy bőrünk egészségesebb legyen, illetve hogyan befolyásolhatja a bőr egészségét a táplálkozás és az életmód. “A legtöbb kérdésre nehéz egyértelmű választ adni. De ahhoz, hogy sikerüljön valami, mindig három feltételnek kell teljesülni: szükséges elkötelezett hozzáállás, tudás és átfogó megközelítés. Ez lebegett a szemem előtt, amikor megírtam ezt a könyvet.” Johanna Gillbro

Bőrünk egészsége : kézikönyv tévhitekről és az igazságról / Johanna Gillbro.- Budapest : Partvonal, 2020.

Ismeretterjesztő könyv

A szív szólamai

Charlie soha nem fogja elfelejteni azt a napot, amikor együtt zenélhetett Tommal, bátyja zenekarának szexi dobosával. Azonnal fellángolt a szerelem köztük, de sajnos nincs közös jövőjük. A bátyja egyáltalán nem örül, hogy a húga a legjobb barátjával kavar, ráadásul Tomnak már van valakije. Ilyen az élet. Öt évvel később Tom és Charlie ismét találkoznak. Most már nem választhatja el őket semmi… Vagy mégis? Charlie-nak döntenie kell, és ő úgy határoz, végleg szakít a múlttal és a zenével. A nehéz döntésért cserébe jutalom jár: Charlie rátalál a tökéletes férfira. Jacknél jobb férjet el sem lehet képzelni. Egyszerűen rajong Charlie-ért, bármit megtenne érte. Charlie boldog, nem is lehetne boldogabb. Vagy mégis? Vajon Tommal milyen lenne az élet?

A szív szólamai : a szerelem dübörgő hangjait nem lehet elnémítani / Emma Heatherington. – Budapest : Carta Teen, 2021.

Szépirodalom

Elevenélet patak

1784-et írunk, Izlandon már egy éve szörnyű természeti katasztrófák dúlnak. Koppenhágában a dán király tanácsosai összegyűlnek, hogy megvitassák, mit kezdjenek távoli gyarmatukkal, ami eddig sem hajtott nekik sok hasznot. A reménytelen helyzetben az a tervük, hogy az összes, munkára fogható izlandi alattvalót Dániába telepítik, hogy ott manufaktúrákban dolgoztassák őket. Mielőtt azonban meghoznák a végső döntést, elhatározzák, hogy követeket küldenek a szigetre, hogy felmérjék a helyzetet. A kamara strandiri megbízottja egy fiatal, félig izlandi származású tudós, Magnus Aurelius Egede. Magnus Aurelius a felvilágosodás szellemétől lelkesülten kezd neki a feladatnak, hogy feltérképezze ezeket a félreeső területeket. Útja azonban váratlan fordulatot vesz, mikor ismeretséget köt a helyiekkel, és lassanként rájön, hogy a valóság bonyolultabb annál, mint amit mérőműszerei elárulnak, különösen Izlandnak ebben az eldugott zugában. Ahol az Elevenélet-patak folyik. Bergsveinn Birgisson napjaink egyik legismertebb és legnépszerűbb izlandi írója, A fekete viking szerzője. Izland legviszontagságosabb időszakáról írott regénye közvetlenül a jelenhez szól.

Elevenélet patak / Bergsveinn Birgisson. – Budapest : Corvina, 2021.

Szépirodalom

Szép álmokat, Billy!

Billy Milligan az lehet, aki csak szeretne – csupán önmaga nem. Elméjében huszonnégy különböző személyiség verseng a teste feletti uralomért. Philip, a pitiáner bűnöző, Tommy, a fiatal szabadulóművész, Kevin, a kábítószer-kereskedő, April, akinek egyetlen célja, hogy megölje Billy mostohaapját, Adalana, a visszahúzódó, magányos leszbikus nő és a többiek. Billy az egészből csak az idő elvesztését érzékeli, mígnem egy nap börtönben találja magát, és három nő megerőszakolásának vádjával kell szembenéznie. De ki erőszakolta meg valójában ezeket a nőket? Felelős vajon Billy Milligan a benne lakók tetteiért – egyáltalán, léteznek ezek a személyiségek, vagy egy pszichopata mesteri színjátékáról van szó? Billy Milligan esete óriási vihart kavart Amerikában, évekig folyt a vita, hogy a fiatal fiú saját megkínzott és szétesett elméjének áldozata volt-e, vagy mindenkit megtévesztő zseniális színész. Daniel Keyes, a Virágot Algernonnak világhírű írója több évet töltött Billy ügyének felderítésével, hogy feltárja a valóságot, és a fiú elméje mélyén rejtőző személyiségeket. A Szép álmokat, Billy! lenyűgöző pszichológiai esettanulmány és egy szerencsétlen emberi sors érzékeny krónikája.

Szép álmokat, Billy! / Daniel Keyes. – Pécs : Alexandra, 2021.

Szépirodalom

Herscht 07769

Herscht 07769 – mindössze ennyit ír a borítékra feladóként az Angela Merkelnek küldött levelekre a türingiai kisvárosban élő falmosó, mondván, az ügy bizalmas, válasz esetén pedig a postás úgyis megtalálja a név és az irányítószám alapján. Helyben vagyunk és időben: Krasznahorkai László új nagyszabású műve, melyet a szerző elbeszélésnek nevez, napjaink Németországában játszódik, annak is a mélabús keleti felében, amely egyszerre Johann Sebastian Bach műveinek forrásvidéke és a neonáci mozgalmak egyre kevésbé titkos bázisa. Mind több és több megmagyarázatlan és ijesztő esemény történik a szürke mindennapokban: előbb bizarr graffitik a Bach-kultusz kegyhelyein, eltűnő lakosok, később egy majdnem végzetes piknik és végül egy robbanás után a további katasztrófák már elkerülhetetlenek, elindul a vadászat Türingiában. Erőre kap a bestiális, és megpillanthatjuk az animálist. Az elmúlt évek rövidebb Krasznahorkai-művei után, melyeket szólószonátákhoz lehet hasonlítani, a Herscht 07769 nagyepikai formája és dinamikája igazi versenymű; Bachnak a regényben is említett Brandenburgi versenyeihez hasonlóan különböző hangszerek szólamaiból áll össze a mű egésze, felkavaró lét-lelet a politikai és ökológiai klímáról.

Herscht 07769 : Florian Herscht Bach-regénye / Krasznahorkai László. – Budapest : Magvető, 2021.

Szépirodalom

Az isteni kód

Egy jeles felfedezés, mely a héber és az arab nyelv bibliai időkből származó ábécéjét a modern kémiával hozza kapcsolatba, egy elfeledett kódra, származásunk titkának kulcsára – az egymásra átfordítható ábécékre – derít fényt. Ugyanezt a felfedezést alkalmazhatjuk az élet nyelvére is, a DNS-ünket alkotó hidrogén, nitrogén, oxigén és szén elemekre is, hiszen ezek is helyettesíthetők az ősi nyelvek alapvető betűivel. Így minden élet kódjából egy időtlen üzenet szavait kapjuk. Az üzenet fordítása pedig felfedi, hogy genetikai információként minden sejt, minden élet kódolva tartalmazza Isten ősi nevének betűit. A Föld mind a hatmilliárdnyi lakosának minden sejtje őrzi és ismétli az üzenetet újra és újra, hogy létezésünk alapköveit felépítse. Napjaink egyedülálló kihívásával szembesülve úgy tűnik, hogy a kulcs világunk békéjéhez – és egyben talán túlélésünkhöz – mindannyiunkban ott van, testünk minden sejtjében megtalálható, tökéletes másolatban. Emberi fajunk sikerének zálogaként hatalmas családunk minden tagja ugyanazt az üzenetet hordozza, melyet létezésünk első napján kódoltak sejtjeinkbe.

Az isteni kód : múltunk titkai és jövőnk ígérete / Gregg Braden. – Budapest : Édesvíz, 2021.

Ismeretterjesztő könyv

A nehezen nevelhető felnőtt

Ez a könyv több mint ötven év intenzív pszichoterápiás munkájára épül, melynek során a szerző több ezer segítséget kérő gyerek és szülő életének legszemélyesebb részleteibe nyert betekintést. Lebilincselő olvasmány gyerekre vágyó (vagy kimondottan nem vágyó), leendő vagy épp jelenleg is gyereket “nevelő” szülőknek.
A szerző kérlelhetetlenül gyerekpárti. Vallja, hogy a gyerek nem kis felnőtt, hanem a felnőtt embertől minőségében eltérő érdekes, izgalmas és tiszteletre méltó lény, akit még akkor sem érdemes és hasznos alárendeltnek tekinteni, ha egyébként önálló életvitelre képtelen. A könyv terápiás esetekből vett, igaz történetekkel támaszt alá egy – a mai Magyarországon – radikálisnak számító felfogást az egészséges szülő-gyerek kapcsolatról. Nem átall olyanokat állítani, mint hogy a jó példa hatástalan, a szülőnek nem kell következetesnek lennie, továbbá értelmetlen és veszélyes a gyereket “megóvni” a megmásíthatatlan és néha akár kegyetlen valóságtól, mert ha törekvésünk ne adj’ isten sikerrel jár, utódaink hasra esnek majd a realitások világában.

A nehezen nevelhető felnőtt / Varga Zoltán. – Budapest : Kossuth, 2021.

Ismeretterjesztő könyv

Festetics Mária grófnő naplója

Festetics Mária grófnő Sisinek, azaz Erzsébetnek, Ausztria császárnéjának és Magyarország királynéjának volt hosszú ideig udvarhölgye, s mint ilyen – mondhatni -, bizalmasa. A grófnő udvari szolgálata alatt bizalmas naplót vezetett, mely soha nem jelent meg teljes terjedelmében. A ránk maradt feljegyzések 1871-1884, 1904-1906 és 1917-1918 között születtek. A bensőséges, vallomásos jellegű naplóbejegyzéseket a kötet válogatói és szerkesztői tematikus sorrendbe állították, kommentárokkal és jegyzetekkel látták el, megkönnyítvén ezzel a szöveg megértését. A válogatásból az olvasó megismerheti a hűséges udvarhölgy származását, ifjúkorát, jellemét, a császári udvar életét, az intrikákat, a grófnő és a császárné meghitt viszonyát, utazásaikat Európa-szerte, Festetics Mária kapcsolatait a magyar, az osztrák és a nemzetközi politikai élet mérvadó politikusaival: Deák Ferenccel, az atyai baráttal vagy Andrássy Gyula gróffal, a Monarchia külügyminiszterével, továbbá a kor jelentős művészegyéniségeivel, például Richard Wagnerrel. A napló lebilincselő olvasmány mindazok számára, akik szeretnének megismerkedni Sisi, a császári család és a bécsi udvar életével.

Festetics Mária grófnő naplója : Erzsébet bizalmas barátnője / Gudula Walterskirchen, Beatrix Meyer. – Budapest : Helikon, 2021.

Ismeretterjesztő könyv

Drágakő enciklopédia

Egy hiánypótló kötet mindazoknak akiket érdekelnek a drágakövek és ékkövek. Burger István okleveles drágakőszakértő könyvében részletes áttekintést ad a drágakövekről és a gyűjtői ritkaságokról. Az enciklopédia tartalmazza a világ összes drágakövét, valamint gyűjtői ékkövét, és azzal a szándékkal jött létre, hogy végre legyen egy olyan átfogó, a mai állapotoknak megfelelő legteljesebb és legfrissebb kézikönyv a bennünket körülvevő kristályos világról, annak is szűkebb részéről, amelyből drágaköveket és ékszereket vagy gyűjtemények féltve őrzött darabjait készítik. A lenyűgöző fényképekkel gazdagon illusztrált kötetben olvashatunk többek között a drágakövek keletkezéséről, kristályszerkezetéről, más tulajdonságaikról, lelőhelyeikről és megmunkálásukról, továbbá a hamisítványokról, utánzatokról és a szintetikus kövekről is. Bemutatja a legmodernebb mérési és osztályozási módszereket, melyeket a drágakő-meghatározáshoz nélkülözhetetlen táblázatok tesznek teljessé.

Drágakő enciklopédia : a világ összes drágaköve és ékköve / Burger István. – Budapest : Metropolis Media, 2020.

Ismeretterjesztő könyv

Életem piros-fehérben

Arsene Wenger, az Arsenal korábbi edzője és menedzsere önéletrajzi könyvében először meséli el személyes történetét. A titokzatos, komoly tiszteletnek örvendő szakembert egyedi játékfilozófiája, sajátos értékei és a futballban alkalmazott újításai a nemzetközi sportvilág legkülönlegesebb személyiségei közé emelték. Önéletrajzából megtudhatjuk, hogyan lett a Duttlenheimből származó, elzászi kisfiú a világ egyik legsikeresebb vezetőedzője, hogyan építette fel az Arsenal legendás Invincibles csapatát, azaz a Legyőzhetetleneket, amely a 2003-2004-as szezonban veretlenül nyerte meg az angol bajnokságot, a Premier League-et; illetve hogyan formálta át a régimódi alapokon nyugvó, hetven fős labdarúgóklubot a világ élvonalához tartozó, több mint hétszáz embert foglalkoztató intézménnyé.

Életem piros-fehérben : az Arsenal legendás menedzserének önéletrajzi könyve / Arséne Wenger. – Budapest : Partvonal, 2020.

Ismeretterjesztő könyv

2×9 hónap biztonságban

Milyen gyógyszert szedhetek a várandósság vagy a szoptatás időszaka alatt, és mit nem? Melyeket csak orvosi felügyelettel? Létezik- az egészségügyi problémámra természetes megoldás? Van, amelyik gyógynövény árthat ezen időszak alatt? Milyen ételt ne egyek a szoptatás miatt? Folytathatom a vegán étrendet várandósan is? Ha szoptatáshoz kevés a tejem, mit tegyek? Neves szakértők válaszolnak a várandósság, a szoptatás időszakára és a csecsemő első hónapjaira vonatkozó gyakori kérdésekre, a gyógyszerszedés, a táplálkozás, illetve a szoptatás témakörében. Dr. Budai Lívia, dr. Budai Marianna szakgyógyszerészek, Csetneki Julianna szülésznő, szoptatási szakértő és dr. Lelovics Zsuzsanna klinikai dietetikus a kérdés-felelet formában összeállított, gyakorlatias kézikönyvben S.O.S. tanácsokat adnak az otthoni, gyors megoldásokra.

2×9 hónap biztonságban : mit szedhetek, és mit nem? : szakemberek válaszai a babvárástól a babázásig. – Budapest : Galenus, 2020.

Ismeretterjesztő könyv

Hogyan szeretsz?

Talán már többször feltettük magunknak a kérdést: mi lehet az oka annak, hogy életünk során újra meg újra visszaköszönnek ugyanazok a kapcsolati nehézségek? A válasz az, hogy a gyermekként kialakított kötődési mintáink alapvetően meghatározzák választásainkat és viselkedésünket. Hatással lesznek az összes fontos emberi kapcsolatunkra (a párkapcsolatainkra éppúgy, mint a szülőségünkre, a barátságainkra, az iskolai és munkakapcsolatainkra), és megalapozzák az önmagunkhoz való viszonyt is. Valójában olyan kapcsolatokat alakítunk ki, amelyekben hasonlóan érezhetjük magunkat, mint gyermekkorunkban. Ez még akkor is így van, ha nem őrzünk magunkban pozitív képet a gyermekéveinkről, sőt, akár kifejezetten fájdalmas élményeket hordozunk. Úgy fogunk szeretni, ahogy minket is szerettek. Úgy fogjuk becsülni önmagunkat, amennyire mások számára értékesek voltunk. Bármilyen tapasztalatot is szereztünk hajdan, az ahhoz hasonlóban fogjuk otthon érezni magunkat, tudatosan vagy tudattalanul olyanná formáljuk emberi kapcsolatainkat. 

Hogyan szeretsz? : kötődési sebeink gyógyítása / Lukács Liza. – Budapest : Kulcslyuk, 2020.

Ismeretterjesztő könyv

Modern asztrológia

Nézzünk az égre, hogy megtudjuk, mi célból vagyunk a világon. A születési képlet afféle csillagászati térkép, amely megmutatja, kik vagyunk, és mire számíthatunk az életben, de ez természetesen nincs kőbe vésve. Tegyük most félre a jövendőmondást! A Modern asztrológia a legújabb módszerek segítségével fejti meg, milyen lehetőségek várnak ránk életünk során, és hogyan válhatunk sikeressé és elégedetté gyakorlati képességeink és stratégiáink alkalmazásával.
E könyv segítségével megtanuljuk értelmezni a születési képletünkben szereplő bolygókat, csillagjegyeket, házakat, fényszögeket és tranzitokat, hiszen eme kulcsok mutatják meg létezésünk célját. Ha felismertük őket, irányított feladatok segítenek át minket életünk próbatételein, az elénk gördülő akadályokon, és hasznosíthatjuk azokat a pozitív tulajdonságainkat, amelyek a csillagjegyünkből fakadnak.

Modern asztrológia : fogd munkára a csillagokat, hogy megértsd életed célját! / Louise Edington. – Pécs : Alexandra, 2020.

Ismeretterjesztő könyv

Idei, hazai, zöld

Ez az egyedülálló vegetáriánus és többségében vegán receptgyűjtemény bizonyítja, hogy hazai alapanyagokból is könnyű színes és változatos fogásokat készíteni. A diós céklakrém, a kéksajtos cukkini, a currys sárgarépakrém mellől elmaradhatatlan – nagyrészt gluténmentes – snackek is ideálisak a különféle diétát tartók számára is. A recepteken kívül rengeteg hasznos tippet is kapunk a zöldségek vásárlásához, tárolásához és a környezettudatos étkezéshez.

Idei, hazai, zöld : 48 szezonális zöldségkrém és snack / Vida Kata. – Budapest : HVG. Kv., 2020.

Ismeretterjesztő könyv