A vágyak útja

A történet egy születésnapi ünnepéllyel indul. Az 1970-es évek elején járunk, az ünneplő rokonságon nyomasztóan ül meg a hetvenes évek “szűk levegője”. A főszereplő család, Károly, Teréz és két gyermekük, Bori és Misi egyszobás lakásban szoronganak. Teréznek nincs maradása: a nyugati, szabad világgal kapcsolatban sincsenek illúziói, de a béklyókba szorított magyar létet már képtelen elviselni – a család pedig őt követve kel útra. A hetvenes évek disszidenseire természetesen nem húzható rá az ezernyi felhanggal terhelt “migráns” fogalma, ám a helyzet részben mégis azonos: ahol lehetetlenné vált a méltósággal élhető élet, onnan menekülni kell. Az érkezési oldalon pedig rendszerint nem a mesék eldorádója, csak bizonytalanság, megaláztatás és kiszolgáltatottság várja a menekülőket, miközben a hidak mögöttük már mind felégtek. A kisfiú, a nagylány, az anya és az apa: mind a négyen másként látják viszontagságos vándorújukat, némelyikük élete megrendül, mindannyiuké örökre megváltozik. Üldözött, menekült, disszidens, migráns: az elnevezések és a körülmények koronként változhatnak, de a nagy emberi tapasztalás mindig azonos marad. Abban a korban szülőként vagy gyermekként talán a mi történetünk is lehetett volna ez. Itt és most már csak mese, távolodó történelem és tanulságos elbeszélés…

A vágyak útja / Akos Doma. – Budapest : Európa, 2018.

Szépirodalom