Világjárók: Thaiföld

Szeretettel várjuk Önt és kedves családját, barátait a Lipták Gábor Városi Könyvtárba 2024. április 30-án,...

Tavaszi olvasópályázat 2024

A dokumentumot itt tudod letölteni. A dokumentumot itt tudod letölteni.

Magyarország kalandos túraútvonalai

Egy túrán sosem vagyunk egyedül, még akkor sem, ha valóban egymagunk rójuk az utat - a környezetünkben megbújó élőlények ugyanis mindig elkísérnek bennünket. A rejtőzködő állatvilágot nem könnyű észrevenni, ám sokat segít, ha tudjuk, milyen élőhelyeken vezet keresztül utunk, és milyen jelekre kell odafigyelnünk, hogy - kis szerencsével - megpillanthassuk két- vagy éppen négylábú barátainkat. Túrázók nagykönyve sorozatunk tizedik kötete ezúttal ebben nyújt nekünk segítséget. Négy különböző élőhelytípus szerint ismertetjük a vadakkal kecsegtető útvonalakat, és természetesen magukat a lakókat, nyomaikat, jeleiket is. Könyvünkben helyet kaptak az erdők, a síkságok, a vizek világa, illetve a ma már ember által érintett, településekkel tagolt, sűrűbben lakott, egykori vadon is. Élőhely típusonként három, eltérő hosszúságú, terepadottságú, kifejezetten változatos túraútvonalon vezetnek végig bennünket a szerzők - gyalogosan, kerékpárral vagy éppen evezve. Egyvalami azonban mindegyikben közös: az állatles hatalmas izgalmakat tartogat!

Magyarország kalandos túraútvonalai : vadak nyomában / szerk. Nagy Balázs. - Budapest : I. P. C. Kv., 2020.

Ismeretterjesztő könyv


 

Pablo Escobar : drogháború

A kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar egyszerre volt ragaszkodó családapa és pszichopata gyilkos, iszonyatos ellenség és csodálatos barát. Miközben milliókat adományozott a szegényeknek, felrobbantotta és kínozta az ellenségeit, és volt, akinek tüzes kanállal vájatta ki a szemét. Escobar sokszoros milliárdos lett kíméletlen ravaszsága és Amerika olthatatlan kokainéhsége folytán.Egy csekélyke 100 millió dolláros birtokon élt, és saját magánállatkertje volt. A Pablo Escobar drogháború feltárja a titkot: a hatóságok nem azért üldözték Pablót, hogy véget vessenek a kokainüzletének, hanem hogy átvegyék tőle. Shaun Attwood könyve egy szívfájdító, akciódús igaz történet, ami a drogtilalom katasztrofális következményeiről fest lélegzetelállító képet.

Pablo Escobar : drogháború / Shaun Attwood. - Budapest : Ulpius Baráti Kör : Művelt Nép, 2020.

Imeretterjesztő könyv


 

Hazugságok temetője

Csopaki nyaralójában felakasztva találják a neves egyetemi vegyészprofesszort. Látszatra sima öngyilkosság történt, a férfi súlyos betegségben elhunyt feleségét követte a halálba. Ám ifjúkori, gimnazista szerelme nem hisz ebben, ezért felkeresi Melis Zsolt írót, magándetektívet, hogy derítse ki az igazságot. Az író kötélnek áll. Ezzel egy időben elindul a hajsza a professzor Hazugságok temetője feliratú, borzasztó bűnöket rejtő, mások szabadságát veszélyeztető naplója megkaparintásáért. S egy hamvakat tartalmazó urna is kézről kézre jár. Titokban laboratóriumban vizsgálják az összetételét. A Balatonfüreden élő író új, letehetetlen regénye visszanyúlik az 1970-es Tisza-völgyi árvízig. Sorra kerülnek elő az árulkodó dokumentumok. Szerelmek, halálos fenyegetések, hazugságok, kétes végrendeletek és gyilkosságok szövik át a Veszprémben és a Balatonnál bonyolódó kalandos történetet. Melis végül fellebbenti a fátylat a szemfényvesztő játszmákról.

Hazugságok temetője / Kellei György. - Budapest : Hungarovox, 2019.

Szépirodalom


 

Rémember

Drezda, 1944-45. Az ínséget szenvedő lakosságot megviselik az elhúzódó háborús állapotok, özönlenek a városba a menekültek, mindennaposak a bombariadók. Egy nap brutálisan összevagdalt nő holttestéhez hívatják Max Heller felügyelőt. Egykettőre elterjed a szóbeszéd: az éjszakánként a légiriadók alatt az utcákon kószáló "Rémember" volt a tettes. Heller nyomába ered a gyilkosnak az utolsó háborús tél zűrzavarában, de még a főnöke, a náci Rudolf Klepp is újabb és újabb akadályokat gördít az útjába. A Rémember pedig egyre több áldozatot szed. 1945 februárjában, amikor porig bombázzák a várost, mindenki halottnak hiszi a gyilkost...

Rémember / Frank Goldammer. - Budapest : Európa, 2020.

Szépirodalom


 

Ide nekünk a csillagokat is!

Egy dél-olaszországi tanyán élő házaspár a saját kamasz fia mellett intézeti gyerekeket is nevel. A fiúk művelik a földet, dolgoznak, tanulnak, imádkoznak és ismerkednek a testükkel. Egyikük, Bern első látásra megtetszik a szomszéd villában nyaraló torinói lánynak, Teresának. Pár év elteltével komolyra fordul a kapcsolatuk, Teresa - egyetemi tanulmányait abbahagyva - a tanyára költözik az ott spártai körülmények közt élő társasághoz. A nevelőszülők már nincsenek velük, a fiuk is elment, hat fiatal marad magára az ambícióival és az illúzióival. Próbálnak környezettudatosan élni, önellátó organikus gazdaságot teremteni, természet- és állatvédő akciókkal küzdenek az elveikért. Közben az édenkert árnyékában ki-ki a saját harcát is megvívja. Húsz év elteltével már mindenki bevégezte küldetését: megnősült, elvált, ölt, világgá ment. Felnőtt.

Ide nekünk a csillagokat is! / Paolo Giordano. - Budapest : Európa, 2020.

Szépirodalom


 

A Vincenthez vezető út

Vincent volt az első a történelem során, aki átültetett méhből jött világra. A Vincenthez vezető út Malinról szól, akinek tinédzserkorában megmondták, hogy sosem lehet gyermeke, mert méh nélkül született. Claesról szól, aki megtalálta élete szerelmét, de súlyos döntésre kényszerült, amikor kiderült, hogy a nőnek nincs méhe.
Malinról és Claesról szól, akik küzdöttek azért, hogy saját gyermekük lehessen, ez pedig elvezette őket egy bizonytalan kimenetelű kísérlethez. Ewáról szól, aki úgy döntött, felajánlja a méhét, és ezzel kiteszi magát egy hosszú és kockázatos műtétnek. Mats Brännström professzorról és a kutatótársairól szól, akik a kételkedők, az etikai dilemmák és az állandó kudarcok ellenére végül új reményt adtak a világ gyermektelen párjainak.

A Vincenthez vezető út : az első donorméhből született gyermek története / Henrietta Westman. - Budapest : Partvonal, 2020.

Ismeretterjesztő könyv